A mozgás a testnek és a léleknek egyaránt gyógyír

Rengeteg tévhit kering a látássérültekkel kapcsolatban, az egyik ilyen hibás általánosítás az, hogy állandó segítő nélkül nem képesek önálló sporttevékenységre. Ezért a felnőtt látássérült és vak emberek számára még az orvosok is legtöbbször csak ambuláns, nappali ellátás keretében történő, mozgásrehabilitációs-jellegű szolgáltatásokat ajánlják.

Azonban, mint minden ember számára, nekik is alapvető szükségletünk az, hogy minél teljesebb életet élhessenek, vagyis az, hogy minél kevésbé szoruljanak mások jóindulatára.

A szabadság érzése az önálló mozgás és sportolás során kiemelten fontos számukra

Még akkor is, ha a megváltozott egészségügyi állapotuk igényel bizonyos segédeszköz használatot, mely látássérültek esetében általában a fehér bot, halmozott érintettség esetén pedig gyakorta akár a kerekesszék is lehet, mely valóban igen szigorú korlátokat jelenthet.

Az egészséges lélek azonban nem tűri a korlátokat, célja, hogy minél kevésbé függjön másoktól és minél önállóbban győzhesse le az előtte álló akadályokat.

A Suhanj! Fitness edzőteremben pedig már a sérült emberek fogadására felkészülten, funkcionálisan látás és mozgássérültek számára kialakított terekkel, mozgás érzékelőkkel ellátott, akadálymentes speciális mosdókkal és vécékkel, kapaszkodókkal és egyéb, önállóságukban segítő berendezésekkel várják a különleges igényű vendégeket.

Ugyanitt, szakmailag a sérült emberek fogadására és koordinálására is felkészült edzők rövid és hosszú távú, ám elérhető célok kitűzésével segítik a folyamatos motiváció megtartását, valamint mindig ott vannak amennyiben egyes gépekhez, vagy mozgásformákhoz épp aktív segítségnyújtásuk szükséges.

Kontár Marianna, a látássérültek edzője

Kontár Marianna kifejezetten vakokat valamint látássérülteket vár a Suhanj! Fitness edzőteremben tartott, hihetetlen belső energiákat felszabadító Pilates óráira. A Pilates, mely a minőségi és nem a mennyiségi mozgásra épít nem csak az egész testet tetőtől talpig, de az elgyengült tartóizomzatot, vagyis a mélyizmokat is segít hatékonyan átmozgatni.

Kontár Marianna, a látássérültek edzője

Elsősorban azért, hogy megőrződjön (vagy épp újjávarázsolódjon) annak ruganyossága és tartóképessége, valamint ennek köszönhetően alakformáló hatással is rendelkezik.

Kontár Marianna Pilates oktató, testnevelő tanár, aerobik edző, ritmikus gimnasztika-edző és versenybíró, aki gyermekkora óta szenvedélyesen szeret mozogni, sportolni. Élete jelentős része, tanulmányai és munkája is a mozgásos tevékenységek tanulásával és tanításával telt el.

Tanulmányai:

  • testnevelő tanári diploma,
  • aerobik edzői képesítés,
  • ritmikus gimnasztika edzői és versenybírói képesítés,
  • Pilates- oktatói végzettség.

 

Címkék: , , , , , ,

Kategória: